Kedves Látogató!

Hiszünk benne, hogy társadalmunk jövője kizárólag a természeti környezetünkkel folytatott együttműködéssel, közös érdekeink feltétlen szemmel tartásával valósítható meg. Ennek elérése céljából fogott össze néhány, jellemzően fiatal természetbarát, majd megalapítottuk civil szervezetünket. Azóta eltelt már pár év, melyek során szerény erőnkkel azon munkálkodtunk, hogy életszemléletünket minél többek számára bemutassuk. Így lettek a madarak, ölyvek és baglyok, iskolai előadásainkat tartjuk, de számtalan egyéb, noha sokkal kevésbé látványos, de legalább annyira hasznos programot folytatunk jelenleg is. 

Ha szeretné jobban megismerni munkánkat, nézzen szét honlapunkon, ahol nem csak rólunk találhat sok-sok érdekességet!

 

Kiss Balázs

elnök

 dsc-0052.jpg